Ma kitörlök a naplómból  Két napot: a tegnapot és a holnapot A tegnapból tanultam A holnap pedig a következménye lesz annak, Amit ma teszek.            Ma azzal a meggyőződéssel  Nézek szembe az élettel,  Hogy ez a nap  Soha többé nem fog visszatérni.   A Ma az utolsó lehetőség arra, Hogy intenzíven éljek  Hiszen senki sem tud biztosítani arról, Hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét.                 Ma elég bátor leszek ahhoz, Hogy ne szalasszak el több alkalmat                 Csak egyetlen lehetőségem van érvényesülni       Ma beruházok a legértékesebb Erőforrásomból: az időmből  A legbizonytalanabb munkámba:  Az életembe                           Ma minden percet szenvedéllyel töltök,  Hogy a Mát egy különleges  Egy páratlan nappá tegyem az  Életemben                                               Ma  szembeszállok minden akadállyal,                                 Amely az utamba áll,                           Bízva benne, hogy sikert aratok.                            Ma ellenállok a pesszimizmusnak És meghódítom a világot egy mosollyal               És pozítiv hozzáállással               Mindig a legjobbat várom.                                      Ma minden megszokott feladatomat                          Fennkölt önkifejezésként végzem el                 Ma úgy töltöm az időt, hogy boldog legyek  És otthagyjam a lábnyomaimat, És a jelenlétemet Mások szívében.                         Ma meghívlak Téged, hogy kezdjünk egy új korszakot, Ahol álmodhatjuk,  Hogy minden, amibe belefogunk lehetséges És mi meg is valósítjuk,  Örömmel és méltósággal.   Boldog napot és  Jobb holnapot kívánok!        Szilágyi Domokos: Ha nem vagy itt   Vagy a levegõ, amelyet beszívok, a táplálék, melyet visz a vér, a látásom vagy - tán meg is lepõdném, ha tenszemeddel rám tekintenél-; vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz, a szív, az agy, a gondolat, akármi, életem része, amelyet bármikor keresetlen is meg tudok találni;- s mint a bonyolult óramû, ha elvész egy alkatrésze, s tiktakja kihagy, olyan lennék nélküled; és csak akkor, csak akkor tudnám igazán: ki vagy.       ott ülünk némán, édes félhomályban Te lemerengve, és égõ vágyban én Álmod hova szállt, s kié volt a vágyam titok maradt az szivünk rejtekén Talán a mult viharzott át elõtted S elõttem halkan tünt fel a jelen neked talán már bántó, kinzó álom s nekem már kinos vágy a szerelem hidd el csupán csaljuk a világot Arcunkon is hazug az ifjuság Én nem török le illatos virágot S neked nem kell már soha mirtusz ág Én az álmod szeretném visszahozni Te tán szivembe vágyat oltanál Küzdünk egymásért hasztalan, hiába Köztünk a múltnak tiltó romja áll. ne vádoljunk senkit a multért A vád már ugyis hasztalan Talán másképp lehetett volna Mostmár mindennek vége van Ugy szeretnék zokogni sirni A sirra ébredt vágy felett De ránézek fehér arcodra S elfojtom némán könnyemet Várunk a csendes félhomályban Valami csodás balzsamot Mely elfelejtet mindent, mindent s meggyógyit minden bánatot Leolvasom sápadt arcodról a rád erõszakolt hitet és megdöbbenve sejtem, látom Hogy nem hiszel már senkinek(Ady)         szimonov-várj reám Várj reám s én megjövök, hogyha vársz nagyon várj reám,ha sárga köd öszi búja nyom, várj, ha havat hord a szél, várj ha tüz a nap várj ha nem is jön levél innen néhanap. várj, ha nem vár senki ott haza senki már s ha nógat is bárki, hogy nem kell várni már. Várj reám és én megjövök Fordulj daccal el. ha áltatnak is ösztönök, hogy feledni kell... ha lemondtak rólam már apám s lányom is: s jóbarát már egy sem vár- ... szinte látom is: borral busul a pohár, s könnyet ejt szemünk rám gondolva. De te várj s ne igyál velük. Várj reám! Ó, átkelek minden vészen én. Aki nem várt rám nevet: Szerencsés legény! Nem tudhatja senki sem, te meg én csupán, hogy te jártál ott velem öldöklõ csatán,

 

Juhász Gyula: Szerelem?   Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhõjén, mely ragyog És rajta túl derengõ csillagok.   Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetõn, Holott borongón már az este jön.   Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat!   Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.                                                                                                                                                                 .

 Goethe:A kedves kozelettére

Ràd gondolok, ha a nap fényét furoszti a tengeràr
Ràd gondolok, forràs vizét, ha festi a holdsugàr,
Téged làtlak, ha szél porozza tàvol az utakat,
s éjjel, ha ing a kis pallo a vàndor làba alatt;
Téged hallak, ha tompàn zug a hullàm, és partra dong,
a ligetben ha néma csond borul ràm, téged koszont
Lelkunk egymàstol bàrmi messze vàlva osszetalàl
A nap lemegy, csillag gyul nemsokàra.
Oh, jossz-e màr!

 Vallomás

Kezedbe tettem az életem,
Rendelkezz velem.
De ne mondd, hogy nincsen semmi baj,
Mikor mindenhol teljes a zûrzavar.
Arcodon felhõ suhan át,
Nem látom szemed csillagát,
Ne mond, hogy nincsen semmi baj,
Téged is minden felkavar.
Vészesen telnek a hétköznapok,
Innen egy órát, onnan egy percet lopok.
Ne mond, hogy nincsen semmi baj,
Állandó nálunk az idõ zavar.
egymást körbejárjuk,
Talán újra megtaláljuk,
S ha majd újra megtaláltuk,
Mondd:nincsen semmi baj!
Csak élet van!
SZERELEM!
Talpunk alatt újra szilárd a talaj.

 A szél, ha hüvös éjszakákon
lehüti mámoros fejem
a te hideg utolsó csókod
az jut eszembe én nekem

Hiába száll agyamra mámor
s virrasztok annyi éjszakát
Mindig érzem annak a csóknak
halálos dermesztõ fagyát

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utolszor...aztán vége volt
Talán tavasz sem volt azóta
Az egész világ néma, holt

Mikor a szél fülembe súgja
Hogy csóknak, üdvnek vége van
A sirból is életre kelnék:
Zokognék, sirnák hangosan!

 Könnyek....

    - Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:
    - Mert én nõ vagyok - válaszolta az asszony.
    - Ezt nem értem! - mondja a kisfiú
    - És ezt soha nem is fogod megérteni ..........-válaszolta gyermekét
    átölelve az anya.
 
    Késõbb megkérdezte a fiúcska az édesapját is.
    - Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?
    - Minden nõ ok nélkül sír. - Ez volt minden amit az apa válaszolt.
 
    A fiúcska felnõtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért
    sírnak idõközönként a nõk. Egyszer megkérdezte a Legfelsõbb Hatalmat.
    - Mondd Atyám, miért sírnak a nõk olyan könnyen?
    Az Atya elgondolkozva válaszolt:
 
    Amikor a nõt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

    Oly erõssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly
    gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni.
    Oly belsõ erõt adtam neki, ami lehetõvé teszi, hogy akkor is tovább menjen,
    amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is
    ellássa családját panaszkodás nélkül.
    Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden
    körülmények között szereti, még akkor is, hog a gyermek õt mélyen
    megbántotta.
    Oly erõt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és
    elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon
    férje
    szívére.
    Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj soha nem sérti meg a
    feleségét, mégis néha próbára tesz a nõ érzéseit, határozottságát és
    kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?
    És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson.
    A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belõlük, amennyire
    csak szüksége van.
 
    Látod: Egy nõ szépsége tehát nem a ruhájától függ amit éppen visel, vagy az
    alakjától amilyen az õ formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli.
    Egy nõ szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a
    szeretet lakozik.     
 

 

.